|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 40 találat | lapozás: 1-30 | 31-40 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Elekes Gyula 1999. február 25.Elekes Gyula /Székelyudvarhely/ zománcművész többször kiállított Magyarországon, különböző városokban, Spanyolországba háromszor hívták meg kiállításra. Városában, Székelyudvarhelyen még nem volt alkalma arra, hogy bemutassa munkáit. /Oláh István: Zománc és tűz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 25./2000. január 6.Székelyudvarhelyen. Elekes Gyula, a Művelődési Ház új igazgatója bemutatkozott az év utolsó tanácsülésén. /Az előző igazgató, Bencze László egészségügyi okokra hivatkozva mondott le./ Elekes Gyula külföldön is ismert zománcművész, 15 éve dolgozik reklámgrafikusként és marketing szakemberként a Matrica Rt.-nél. Elekes Gyula hangsúlyozta, hogy egyenlő mértékben kívánja támogatni mindegyik kulturális tevékenységet. A megváltozott körülmények szerint a művelődési ház igazgatójának nemcsak értelmiséginek, művésznek kell lennie, de jó menedzsernek is. /Fülöp D. Dénes: Az új igazgató reklámgrafikus és zománcművész. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 6./2000. június 9.Elekes Gyula ismert tűzzománcművész több hónapja elvállalta a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatását. Elmondta, hogy párhuzamosan építkezik a Tomcsa Sándor Színház, mellette a táncműhely, amely szintén profi csoportosulás. Működik még a kórus, van koncertterem, kiállítóterem is. Létezik a Hyperion Alapítvány, a Humánreform szervezésében, külföldi, főleg magyarországi előadók segítségével. Elekes Gyula célja: visszacsalogatni az udvarhelyi lakosságot. Egyfolytában pályáznak alapítványoknál, keresik a támogatókat. Nagy segítséget nyújtottak az udvarhelyi cégek, nagyvállalatok. /Oláh István: Tűzzománc és közművelődés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./2001. április 27.A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak, mely a Városi Művelődési Ház egyik szaktagozataként működik, jelenleg 14 alkalmazottja van. Elekes Gyula, Művelődési Ház igazgatója beszélt a színház működéséről és nehézségeiről. A Tomcsa Sándor Színházra szükség van. Minden kezdet nehéz, főleg a jelenlegi történelmi, gazdasági helyzetben, amikor valahány romániai magyar színház anyagi gondokkal küszködik, olyannyira, hogy néha csak hónapos késésekkel tudják kifizetni a színészeknek a gázsit. A Művelődési Minisztérium a színházak fenntartását átruházta a megyei önkormányzatokra, azok pedig a városi önkormányzatokra hárították a költségeket. A városi önkormányzatok költségvetése pedig kevés ahhoz, hogy fenntarthassák a színházakat. - Az igazi mecenatúra még nem alakult ki. Támogatók azért már vannak. Például a Mat Plast Részvénytársaság felajánlott egy hosszabb távú támogatást is, azzal a kitétellel, hogy tartsunk előadásokat azokon a településeken, ahol a magyarság szórványban él. Az első ilyen próbálkozásuk Segesváron lesz, majd Medgyesre is el szeretnének jutni előadásaikkal. Györfi András, a marosvásárhelyi színház művésze javasolta, hogy ebben a szűkös anyagi helyzetben jó megoldás lenne, ha a székelyudvarhelyi színház használhatná a marosvásárhelyiek jóval gazdagabb díszlettárát, közös vagy csereelőadásokat is lehetne szervezni. Együttműködést már több színházzal sikerült kialakítaniuk, így a sepsiszentgyörgyi, a zalaegerszegi és az egri színházakkal. A szarvasi Weöres Sándor Regionális Színházzal kötöttek közös együttműködési szerződést. /Szükség van a színházra. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 27./2002. január 17.Pénz nélkül maradt a Tomcsa Sándor Színház /Székelyudvarhely/, felfüggesztették az új produkciók előkészítését. Elekes Gyula, a művelődési ház igazgatója elmondta, hogy a helyi önkormányzati testület által elfogadott költségvetés ellehetetleníti az intézmény keretén belül működő Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Táncműhely hivatásos társulatok létét. Az intézménynek jelenleg 55 alkalmazottja van, művészek és a közművelődési tevékenységet biztosító személyzet. A költségek fedezésére 4 milliárd lejt kértek az önkormányzattól, emellé saját forrásokból kigazdálkodtak volna még 1,3 milliárdot, ezzel szemben 1,5 milliárdot szavazott meg az önkormányzati testület. A hivatásos együttesek mellett a művelődési házban zajló többi tevékenység is veszélybe került: megszűnhet a három kórus, köztük a 130 éves Székely Dalegylet. /Sarány István: Pénz nélkül a Tomcsa Sándor Színház. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 17./2002. január 19.Válsághangulat van Székelyudvarhely közművelődési életében. A pénzhiány miatt elkeseredett intézményvezetők és alkalmazottjaik egyelőre a tiltakozásnak csak a legkevésbé látványos formáját, a japán sztrájkot választották. Fehér leplekbe van beburkolva a művelődési ház, a Tourinfó, a Szinfó épülete. Elekes Gyula, a művelődési ház igazgatója azt nyilatkozta, hogy amíg nem rendelkeznek megfelelő anyagi fedezettel, felfüggesztik az újabb produkciók előkészítését. Ez sajnos, nemcsak a színházra és a néptáncműhelyre vonatkozik. Ennek ellenére jan. 17-én megnyílt Kubanek László festőművész tárlata. /Zsidó Ferenc: Termékeny válság? = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 19./2002. január 26.Ötven székelyudvarhelyi művész tüntetett jan. 25-én Székelyudvarhelyen, tiltakozásképpen az ellen, hogy az intézmény nem kapott pénzt a helyi költségvetésből. A Tomcsa Sándor Színtársulat és az Udvarhely Táncegyüttes tagjai a székelyudvarhelyi tanács azon döntése ellen tiltakoztak. Elekes Gyula, az udvarhelyi művelődési ház igazgatója kijelentette, hogy a helyi önkormányzat által kiutalt 1,5 milliárd lej alig márciusig elegendő. Az épületben színház, táncegyüttes és három kórus működik. Az intézménynek 55 alkalmazottja van, bérük kifizetésére hozzávetőlegesen 3,7 milliárd lej szükséges. A megmozdulás alatt Székelyudvarhelyen aláírásgyűjtés folyik a művészek tiltakozásának támogatására. /50 művész tüntetett Székelyudvarhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 26./2002. január 31.Azt felelte Borbáth István, a székelyudvarhelyi RMDSZ frakcióvezetője Elekes Gyulának, a kulturális intézményét féltő vezetőnek, amikor az kérte, látogasson el a Művelődési Házba, felmérni, hogy döntésükkel mégis mit sodortak a megszűnés szélére, hogy hát Elekes sem jár ki futballmeccsre. Vajon szó nélkül hagyhatja-e az efféle megnyilvánulást az az érdekvédelmi szervezet, mely tudja, hogy az identitás megőrzésében a kultúra, illetve a kultúrát életre hívó, felmutató intézmények a döntő tényezők? Ha nincs kultúra, nincs közösség, és ha nincs közösség, képviselőre sincs nagyon szüksége. /Papp Sándor Zsigmond: A temetőig és vissza. Görbe tükör. = Krónika (Kolozsvár), jan. 31./2002. május 20.Máj. 19-én nyitották meg Maszelka János festőművész 74. egyéni kiállítását Székelyudvarhelyen, a Művelődési Házban. A hetvenhárom éves művészt a kultúrház igazgatója, Elekes Gyula köszöntötte. /N. I.: Maszelka 74. egyéni kiállítása. A táj benne van. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 20./2002. július 1.Június 29-én a részt vevő együttesek felvonulásával kezdődött Székelyudvarhelyen a 36. Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál, melyen 15 együttes jelent meg. Elekes Gyula, a művelődési ház igazgatója elmondta, hogy azokat a hazai nemzetiségeket próbálták meghívni, akik az előző években nem vettek részt ezen a fesztiválon. Az előadások után táncházzal, másnap, vasárnap pedig szakmai konferenciával zártak. /Bágyi Bencze Jakab: Szejke Népzene- és Táncfesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./2002. október 1.Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színházat magában foglaló udvarhelyi Művelődési Házat és a polgármesteri hivatalt is a működésképtelenség határára sodorta a helyi tanács szept. 30-án megszavazott költségvetés-módosító határozata. Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója több, az intézmény pénzügyi helyzetét tükröző kimutatást is átadott Borbáth Istvánnak, RMDSZ-frakciójának elnöknek, de hiába, ugyancsak hiába érveltek a kulturális intézmény és az ott alkalmazott színészek érdekében az Udvarhelyért Polgári Egyesület /UPE/ tanácsosai. Az UPE tanácsosai szept. 30-án vehettek részt utoljára szavazati joggal a helyi tanács munkálatain. A marosvásárhelyi táblabíróság végleges ítélete elfogadta azt, hogy a tanács RMDSZ-frakciója formai hibákra hivatkozva megsemmisítette az UPE nyolc tanácsosának mandátumát. /Zilahi Imre: Szivattyú vagy színház. Költségvetés-kiegészítésről döntött a helyi tanács. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./2002. december 12.A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház december végére tervezi soron következő produkciójának, a Mágnás Miskának a bemutatóját. A színművészek fizetése közel egy hete késik. Elekes Gyula, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója /hozzá tartozik a Tomcsa Sándor Színház/ készítette a díszletet. A díszletek időben való elkészítése miatt Elekes nem utazott el saját tűzzománc-kiállításának megnyitójára, amelyet a németországi Mannheimben tartottak december elején. /Zilahi Imre: Szegény udvarhelyi Mágnás Miska. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./2002. december 23.Székelyudvarhelyen dec. 21-én átadták a Pro Urbe-díjakat, a polgármesteri díszokleveleket. Szász Jenő polgármester díszoklevéllel tüntette ki dr. Szakács István Pétert irodalomtörténeti és irodalmi munkásságáért, Wass Albert életművének népszerűsítéséért, Komoróczy Györgyöt a több évtizedes nyelvművelő és -őrző munkájáért, Elekes Gyula tűzzománcművészt az Európa-szerte ismert képzőművészeti munkásságáért, Szabó K. István rendezőt rendezői tevékenységéért. Díszoklevélben részesültek a Ferenc-rendi nővérek, akiket gyermeknevelő és szociális-karitatív tevékenységükért tüntettek ki. /Pro Urbe-díjak Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 23./2003. május 23.Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház részeként működik a Tomcsa Sándor Színház, az Udvarhely Néptáncműhely, valamint a Székely Dalegylet, a Balázs Ferenc Vegyes Kar és időszakosan az Alla Breve ifjúsági kórus. Ugyanakkor az intézmény képzőművészeti kiállításokat szervez, vendégelőadásokat fogad a színháztól a változatos zenei műfajokig, és kiveszi a részét a felnőttképzésből is. Elekes Gyula, az intézmény igazgatója szerint a helyi önkormányzat költségvetéséből kapott 4 milliárd lejt pályázatokból pótolják, illetve mindeddig akadtak a városban mecénások egy-egy rendezvény finanszírozására. A Tomcsa Sándor Színház sikeres évadot mondhat magáénak, két olyan előadásuk volt, amelyekre csak elővételben lehetett jegyet kapni, a Menyegzőt és a Mágnás Miskát telt ház előtt játszották. Az Udvarhely Néptáncműhely előadóművészei nemrég fejezték be egy újabb koreográfia kidolgozását Szentbenedeki táncok címmel. Kiállítótermükben a bemutatott képzőművészeti anyagot kéthetente cserélik, jelenleg a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjainak munkáiból készült kiállítás tekinthető meg. /Sarány István: Székelyudvarhelyi Művelődési Ház. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 23./2003. június 30.Ebben az évben immár 37. alkalommal került megrendezésre a Szejke-fesztivál. Idén a magyar, román, német és roma nemzetiségű fellépők produkciója mellett a rögtönzött kirakodóvásár is volt. A fesztivál népviseletbe öltözött táncosok seregszemléjével vette kezdetét. A Székelyudvarhely utcáin felvonuló együttesek Szejkefürdő szabadtéri színpadán több mint négy órán át adtak műsort. Elekes Gyula, a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója mondta a megnyitóbeszédet. /Szász Emese: 37. Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 30./2003. szeptember 8.Önálló jogi státust szeretne a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház.Elekes Gyulának, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatójának elvileg nincs kifogása az ellen, hogy a Tomcsa Sándor Színház önálló jogi státust szerezzen a jövőben. Jelenleg a helyi önkormányzat által fenntartott színház az Elekes által igazgatott intézmény részeként működik.Elekes Gyula jelezte, egy ilyen lépés csak akkor lehetséges, ha az önállósodó színház állni tudja a szükséges személyzet bérezésével járó anyagi terheket. /Zilahi Imre: Három dolog kell: pénz, pénz és pénz. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./2003. szeptember 15.Szept. 16-án avatják fel Székelyudvarhelyen a Kós Károlyt ábrázoló szobrot, Blaskó János alkotását, az író-építész nevét viselő székelyudvarhelyi szakközépiskola aulájában. A művet Blaskó János budapesti szobrászművész ajándékozta a városnak. Az ünnepségre az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület elnöke, Elekes Gyula és a Kós Károly Szakközépiskola igazgatósága az alkotót is meghívta. Blaskó Jánosnak egy másik oka is volt Udvarhelyre utazni: vasárnap délelőtt leplezték le Soó Rezső botanikus Bethlen utcai szülőházának falán a Debreceni Egyetem Természettudományi Kara által éppen Blaskótól rendelt emléktáblát. Az 58 éves szobrászművésznek közel hatvan köztéri szobra vagy emlékműve tekinthető meg Magyarország különböző településein. /Zilahi Imre: Leleplezik Kós Károly szobrát. = Krónika (Kolozsvár), szept. 15./2003. november 24.Márton Áron (1896-1980) római katolikus püspök nemcsak egyházának, hanem az egész erdélyi magyar közösségnek meghatározó alakja volt. A november 22-én megnyitott, a Terror Háza Múzeum és az egri Segít a Város Alapítvány támogatásával létrejött, a püspök életútját bemutató tárlat két hétig látogatható Székelyudvarhelyen. A megnyitón Szász Jenő polgármester, Kovács Sándor főesperes és Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója ismertették Márton Áron életútját, meghurcoltatását, kiemelve példaértékű helytállását. A majdani püspök 1896 augusztusában született Csíkszentdomokoson, ott végezte elemi iskoláit, gimnáziumba Csíksomlyón, Csíkszeredában, majd Gyulafehérváron járt. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, azután földművesként dolgozott. A gyulafehérvári teológiára 1920-ban kérte felvételét, gróf Majláth Gusztáv Károly négy évvel később pappá szentelte. 1938-ban néhány hónapig a kolozsvári Szent Mihály-plébánia vezetője, később, Vorbuchner Adolf püspök halála után XI. Pius pápa Gyulafehérvár püspökévé nevezi ki. A második világháborúban Erdély kettészakadt, a püspöki székhely Romániában maradt. Miután egy ízben felszólalt az akkor Magyarországhoz tartozó kolozsvári templomban a zsidók elhurcolása ellen, a magyar hatóságok kitiltották az országból, így a háború végéig nem is látogathatta az egyházmegye Észak-Erdélyben élő híveit. Márton Áron élesen elítélte az 1948-as államosítást, amikor az egyházat minden vagyonától megfosztották, felemelte szavát a görög katolikus vallás betiltása és az ortodoxiába való bekebelezése ellen. 1949-ben végül a román titkosszolgálat emberei elrabolták. A legkegyetlenebb kínzások ellenére sem volt hajlandó megtagadni egyházát. 1951-ben életfogytiglani fogságra ítélték, de végül 1955-ben szabadon bocsátották. Határtalan népszerűsége miatt a hatalom rövidesen mégis házi őrizetben tartotta, csupán 1968-ban oldották fel a kényszerlakhelyre vonatkozó rendelkezést. A gyulafehérvári püspöki palotában halt meg. /(bb): Márton Áron emléktárlat nyílt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 24./2003. november 28.Szabó K. István, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője levélben kérte fel a városi elöljárókat, vegyenek részt, az intézmény átszervezésével kapcsolatos megbeszélésen. A Művelődési Ház keretei között működtetett színház fejlődését korlátozza, hogy nincs önálló jogi státusa. Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója a 2003-2004-es évad elején jelezte, csak akkor látja megvalósíthatónak a színház önállósodását, ha sikerül megtalálni ehhez a szükséges pluszpénzalapokat. A művészeti vezető szerint az előadások rendezése során számos nehézséget okoz, hogy nincs külön műszaki személyzet. Az RMDSZ-színekben megválasztott alpolgármester, Péter Pál egyetért azzal, hogy a színházat külön jogi személyként kell bejegyezni. /Zilahi Imre: Cél az önállóság. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./2004. augusztus 2.Júl. 29-31-e között tartották a 38. Szejke Népzene- és Néptáncfesztivált. A gálaműsoron romániai és magyarországi román, görög, magyar, roma, ukrán, szlovák és cseh népzene- és néptáncegyüttesek vonultak fel. Az első napon Kardalus József A székely festett bútor korszakai; Bencze Ilona Népművészet ma, majd Elekes Gyula Népi szimbólumok Kelettől Nyugatig címmel tartott előadást. Másnap udvarhelyszéki alkotók műveiből nyílt népművészeti kiállítás. A Szejkefesztivál táncházzal zárult. /Harmincnyolcadik Szejkefesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 2./2006. július 3.Az idei Szejke-fesztiválon jóval kevesebb néző volt kíváncsi a meghívott táncegyüttesek szabadtéri gálaműsorára, mint a korábbi években. A 40., jubileumi Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál háromnapos rendezvénysorozata július 1-jén zárult. A mérsékelt érdeklődés az esőzéseknek, az éjszakai hatalmas viharnak tulajdonítható, a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy kiviszik a szabadba a fesztivált. Elekes Gyula szervező, a székelyudvarhelyi művelődési ház igazgatója köszöntötte a résztvevőket, elsőként az Udvarhely Néptáncműhely lépett fel. Ezután egymást váltották a magyarországi és romániai ukrán, török-tatár, német, roma és román népzene- és néptáncegyüttesek. A fesztivált idén is tudományos ülésszak, valamint tárlatmegnyitó előzte meg. Az Udvarhelyszéki Népművészeti Szövetség tagjainak, illetve a Szejke Szépteremtő Kaláka alkotótábor anyagainak közös kiállítását a héten még megtekinthető Székelyudvarhelyen. /Szász Emese: A negyvenedik Szejke-fesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 3./2008. március 5.Elekes Gyula ötlete volt, hogy a falvak Székelyudvarhelyen lakói az otthon maradottakkal bemutatkozzanak a művelődési házban. December 1-jén Székelyderzs bemutatkozott. Elhozták a székelyderzsi világörökség-vártemplom makettjét. Meséltek képpel, interaktív CD-ről, szavakkal, emlékekkel. A kisdiákok megjelenítették dédjeik fonóbéli szokásait. A Zoltáni testvérek a messziből hoztak krónikáséneket. /M. M. : És eljöttek a székelyderzsiek... = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 5./2010. június 25.Tűzzel írt képek Madridtól Moszkváig - interjú Elekes Gyulával (1960. augusztus 26-án született Székelyudvarhelyen. 1979-ben érettségizett a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium grafika szakán, tanulmányait később német és spanyol magániskolákban, alkotóműhelyekben folytatta. 1990 és 2010 között szinte minden évben meghívták a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Szimpóziumra. 1990–1994, 2004–2009 között évente egy-egy hónapig ösztöndíjasként alkotott Kecskeméten, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben. Szakmai tudásának gyarapításában nagy segítségére volt Turi Endre festőművész és Pap Gábor művészettörténész. 2004 óta a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa. Háromszor Németországban, öt alkalommal Spanyolországban ösztöndíjasként tanulmányozhatta a tűzzománcozás fortélyait. 33 egyéni tárlata volt Európa kiállítótermeiben, alkotásai megtalálhatók számos magán- és közgyűjteményben.)„Munkáimban előszeretettel használom népem, a Székelyföld népművészetének ornamentikáját mint jelképrendszert, motívumvilágát és annak szimbolikus tartalmait dolgozom fel, értelmezem újra a képírás egyik átértelmezett formáját. Az ősi honfoglalás kori emlékek formanyelvéhez térek vissza sugallatért.” – Nemcsak tűzzománcművészként, hanem a székelyudvarhelyi művelődési ház igazgatójaként, valamint az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület vezetőjeként is ismert. Hogy lehet összeegyeztetni ezeket a szerteágazó tevékenységeket? – Valamilyen szinten összefonódnak ezek a tevékenységek, ugyanis az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület folyamatosan különböző szakköröket szervez a művelődési házban. Így a tűzzománc-alkotóműhely is. Feltett szándékom, hogy mindazokat a műfajokat, amelyek a magyar kultúrához is valamilyen módon kapcsolódnak – vagy úgy ismerik a művészettörténetben, hogy magyarságunkhoz, Erdélyhez kapcsolódnak – szeretném minél nagyobb körben megismertetni. A tűzzománccal ismerkedem, gyakorolom már 29 éve, és nyolc éve tanítom is itthon Udvarhelyen, bár a gazdasági helyzet miatt egyre nehezebb pályázatot nyerni, támogatóktól anyagi forrást szerezni az igencsak költséges tűzzománc-alapanyagokra. – A tűzzománcozásnak több alfaja is van. Ön milyen technikákat részesít előnyben a munkája során? – Egyik a rekeszzománc, ami a magyar koronán is fellelhető, ez nem kimondottan magyar technika, de a magyar szent korona révén kapcsolódik hozzánk. Ennek oktatását zsenge korban érdemes elkezdeni. A másik, amire nagyon büszkék kell hogy legyünk, az az erdélyi sodronyzománc, amelyekből még nyugati múzeumokban is számos alkotást állítanak ki. Fellelhetők olyan díszítőelemek, olyan zománcozott tárgyak, amelyeken azt írja, hogy erdélyi sodronyzománc, és a 15–18. század között készültek Erdélyben. A tűzzománc mindig is a kiváltságosok kiszolgálója volt, az egyház, az anyagilag tehetős rétegek pártfogását élvezte, ugyanakkor egyfajta kiszolgálója volt az ötvösművészetnek is. Idővel ez persze önálló életet kezdett élni, önálló műfaj lett, ennek óriási kultúrája van Nyugat-Európában, és érdekes módon az egykori Szovjetunió tagállamaiban, a Kaukázustól Szentpétervárig ma is rengetegen művelik. A mai napig nagyon drágák az alapanyagok, nagyon nehéz hozzájutni, egyre kevesebb gyár állítja elő. Európában alig van néhány híres régi cég, amelyik felvállalja, hogy tűzzománc-alapanyagokat gyárt, ami tulajdonképpen porított üveg, finom kvarcüveg, amely oxidokkal van színezve és egy hordozóanyagra – aranyra, ezüstre, vörösrézre – van felhordva. Persze anyagi meggondolásból a vörösrezet szoktuk pártolni, de most már ennek az ára is közel jár az aranyéhoz. – Említette, hogy immár nyolc éve működik Székelyudvarhelyen tűzzománcszakkör. Tapasztalatai alapján milyen az érdeklődés a műfaj iránt, kiknek szól ez a képzés? – Aki bejön egy-egy szakkörre, az úgy érkezik, hogy látja valahol, tetszik neki és szeretné ő is megismerni, megtanulni. Oktatási periódusokban működik, nemcsak itt, Magyarországon is, ahová kijárok tanítani, de ugyanígy jártam Németországba, Ausztriába és Spanyolországba is. Jelenleg Udvarhelyen a művelődési ház és az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület támogatásával működik tűzzománcszakkör, ez gyakorlatilag Románia és Erdély egyetlen ilyen jellegű szakköre, minden csütörtökön gyerekeknek, pénteken felnőtteknek, és alkalomszerűen keddenként szoktunk iskolásoknak is ismertetőt tartani, ez azt jelenti, hogy rajzórákon eljönnek és beletekintenek a tűzzománcalkotás folyamatába. – Önnek tulajdonképpen honnan ered a tűzzománc iránti szenvedélye? – Üvegformázással, színezéssel már a 80-as években foglalkoztam, megpróbáltam ráégetni fémhordozókra, ilyenfajta kísérletezésekkel kezdtem. Nagyon szerencsés véletlen folytán 1981-ben ismerkedtem meg a tűzzománccal mint műfajjal. Barátaim, akik ismerték ebbéli kísérletezéseimet, összehoztak egy Budapesten elő, bukovinai székely származású művésszel, Lőrincz Vitussal, akitől nagyon sok gyakorlati dolgot tanultam. Két alkalommal dolgozhattam egy-egy hónapot a műtermében, ahol megismerhettem a tűzzománcozás fortélyait, és hazaérkezve egy kidobott laborkemencéből, a barátaim segítségével sikerült égetőkemencét készítenem, ugyanis ez az üveg 850 Celsius- fokon ég rá a hordozóanyagra, másfél-két perc alatt. Ez nagyon rövid idő, ezért nagyon könnyen el is lehet rontani azt, amit az alkotó építget hosszú folyamat során. Rengeteg technikai tudás kell hozzá, a kromatikától kezdve az „alkímiáig”, mivel nem ugyanúgy működik két szín összekeverése, mint például egy olajfestéknél vagy egy pasztellnél, minden alkotói folyamatban vannak szakmai fogások, amit el kell sajátítani. – Ha ilyen komoly szakmai tudást igényel, akkor gyerekeknek hány éves kortól tanítható? – Most már nyári táborokat is szervezünk, tudatosan augusztusban, mert akkorra kifullad mindenféle foglalkoztatás. Azt vettem észre, hogy olyankor a városban egyre több a kulccsal a nyakában tétlenkedő gyerek, és akkor hadd töltsük el hasznosan ezt az időt. Az elmúlt években olyan is volt, hogy 120 gyerek járt szakkörre. Gyakorlatilag már első osztálytól fogadunk gyerekeket, de olyan is akad, aki nagycsoportosként eljön, és mivel a 3-4 órás foglalkozások alatt eredményt is el lehet érni, ezért azt tapasztaltam, hogy nem volt olyan gyerek, aki unatkozott volna, mivel hihetetlen varázsa van a műfajnak, és külön élmény, amikor a saját alkotásaikat hazavihetik. Csiszolódik a gyerek szépérzéke, egyúttal a sikerélmény motiválja, hogy elfogadja és megszeresse ezt a műfajt. Ez egyben olyan ismeretanyag is, ami tulajdonképpen kötődik a magyar kultúrához. – Közel 30 éve foglalkozik tűzzománcozással, melyek voltak pályafutása legfontosabb állomásai? – 1981-ben Magyarországon jártam, majd 1984-ben meghívót kaptam egy nemzetközi tűzzománc-szimpóziumra. De az már olyan időszak volt, amikor az „ellenőrző hatalom” úgy érezte, ő dönti el, ki hová mehet, és egyértelműen tudtomra adták, hogy nincs szándékukban engedélyezni a kiutazásomat. Nyolc évig, a ’89-es változásokig nem utazhattam Magyarországra sem, s ez eléggé nyomasztó, szerencsétlen helyzet volt, mert gyakorlatilag fehér-fekete reprodukciók alapján próbáltam kitalálni, mit csinálnak ez idő alatt más alkotók, vagyis az a világ, amelynek igyekeztem én is a részese lenni. Mivel ez a kapcsolat nagyon nehezen működött, rengeteg mindent nekem kellett kitalálnom. Később viszont örömmel tapasztaltam, hogy az első ausztriai kiállításomon megjelent szakmabeliek rácsodálkoztak azokra a színekre, felületi, fakturális megoldásokra, amit nem is ismertek, hiszen rá voltam kényszerítve, hogy én találjak ki színeket, új lehetőségeket, előadásmódot, formát. Hosszú ideig ennek az egyéni vonásnak köszönhetően kaptam meghívásokat Ausztriába, Németországba, Svájcba, Spanyolországba. Az ibériai országba tizenegyszer hívtak meg eddig alkotni, tanítani, volt már három egyéni kiállításom is, és ha sikerül, jövőre Madridban lesz egy újabb, de terveim között szerepel a Benelux államok, sőt Peking is. Egy alkotó számára fantasztikus érzés, jó visszajelzés, ha alkotássá válik az általa megálmodott üzenet, a „képírásjelek”, amelyekkel megpróbál üzenni, és amelyek végül a befogadó számára olvashatóvá válnak. Nyelvi akadály nélkül ugyanúgy a magáénak érzi, rácsodálkozik például a spanyol is, hogy ez ugyanolyan, ugyanarról szól, mint a mi kelta világunk. Akkor egymásra talált az a szándék, hogy én üzenni akarok a képírás nyelvén, gondolkodásra, továbbgondolásra késztetem és a befogadó is megértette az üzenetet, vagy úgy érzi: neki szól. Így jutnak el az alkotásaim Karéliába, vagy éppen a Komiföldre, egészen a spanyol Galícia tartományáig. Mivel egyfajta üzenetet hordoznak a munkáim, felkérést kaptam a finnugor népek által lakott vidékekre is, mert úgy érzik, ezekben az alkotásokban olyan tartalom van, ami nekik is szól. – A múlt héten Tűzzel írt képek címmel Moszkvában nyílt kiállítása. Hogy került kapcsolatba az orosz fővárossal, hogyan fogadták a tárlatot? – Egy katalógusom eljutott a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet vezetőjéhez, akinek nagyon megtetszett az a világ, amit a zománcaimon keresztül próbálok elmondani, és ő keresett meg, hogy kiállítaná a munkáimat. Keleten eddig még nem jártam. Nagyon szép rendezvény volt, nagyon örültem a fokozott érdeklődésnek. Úgy éreztem, nagyon sok befogadóra találtak a képírásjeleim. – Itthon mikor láthatjuk az alkotásait? – Idén szeptember végén, október elején megpróbálom összehozni első székelyudvarhelyi egyéni tárlatomat, de van egy felkérésem Bukarestből is. Dénes Emese Krónika (Kolozsvár) 2010. június 29.Elekes Gyula kiállítása MoszkvábanElekes Gyula székelyudvarhelyi tűzzománc-művész munkáiból álló kiállítás nyílt a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban. 1960-ban született Székelyudvarhelyen, jelenleg is ott él. 1979-ben végzett a marosvásárhelyi Művészeti Líceum grafika szakán. Tanulmányait később német és spanyol magániskolákban-alkotóműhelyekben végezte. Volt rajztanár, szakképzetlen munkás, reklámgrafikus egy szerszámgépgyárban, tűzzománcozást oktató tanár Ausztriában, Németországban, Spanyolországban, öt évig vezetett egy hivatásos színházat, hivatásos néptáncegyüttest, hat éve vezet egy művelődési központot. Tűzzománcozást oktat Székelyudvarhelyen, Soltvadkerten, Kiskörösön, Keszthelyen, Hildesheimban és La Corunaban. A tűzzománccal 1980 óta ismerkedett meg, de ez a folyamat ma is tart. 1990 – 2005 között évente, egy év kivételével meghívottja volt a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Szimpóziumnak. 1990 – 1994 között évente egy hónapot ösztöndíjasként alkotott a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben. Szakmai tudása gyarapításában nagy segítségére voltak Turi Endre festőművész és Pap Gábor művészettörténész. erdon.ro 2010. szeptember 30.A Művelődési Ház ad otthont Elekes Gyula igazgató első udvarhelyi tűzzománc-kiállításának. A megnyitóra október 3-án, vasárnap 13 órától kerül sor az intézmény kiállítótermében. Igazgatói irodájában kerestük fel az alkotóművész Elekes Gyulát.– Milyen alkalomból született a kiállítás ötlete? – Az egyik ok az, hogy 30 éve tűzzománcozom, a másik pedig, hogy idén töltöm az 50 évet, és Székelyudvarhelyen még nem volt önálló kiállításom. Eddig összesen 42 alkalommal állíthattam ki műveimet Európában, Spanyolországtól Oroszországig. Ezt a kiállítást Pap Gábor művészettörténész nyitja majd meg, aki Budapesten él, és több mint 30 éve az európai tűzzománc nagyon jó ismerője, több évtizede követője és egyfajta értelmezője annak a világnak, amit próbálnak kifejezni az alkotók. Én vallom: függetlenül attól, hogy milyen stílusirányzatot képvisel, vagy milyen módon próbál közvetíteni az alkotó, a tűzzománc egy olyan képírás, ami sokkal ősibb, mint a mechanikus írásmódok. Gondoljunk csak a népi vagy egyházi kultúrában előforduló nagyszerű alkotásokra, amelyek szavak nélkül közvetítenek üzenetet a nézők felé. Ezt próbálom én is elérni munkáimban, kisebb-nagyobb sikerrel. Ezért fontos a képírás, mert itt sokszor nem is szükséges a nyelv: a műre ugyanúgy rá tud csodálkozni a magát keltának valló észak-spanyol, mint az orosz. – Hogyan fogalmazná meg a kiállítás célját? – A kiállítással célom egy kicsit szülővárosom felé is nyitni, megmutatni mindazt, amit 30 éven át próbáltam megtanulni. Végül is a tűzzománc egy olyan műfaj, ahol folyamatos a tanulás, a kísérletezgetés. Vannak véletlenek, és az egészben az a csodálatos, amikor az ember ezeket a véletleneket meg tudja ismételni, és akár egy sajátos technikaként, egyéni vonásokkal felruházva tudja megjeleníteni. Bármennyire is furcsa vagy kevéssé ismert is itt felénk a tűzzománc, Nyugat-Európában óriási kultúrája van. Hatalmas központok léteznek, ahol évtizedeken keresztül felépített gyűjtemények vannak, ilyen például Közép-Európa legnagyobb gyűjteménye Kecskeméten, ahol az elmúlt 20 évben, egy év kivételével, én is mindig megfordultam a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben. – Mi ösztönözte arra, hogy szakkört indítson Székelyudvarhelyen? – A tűzzománc-készítést most már nyolcadik éve tanítom itt Székelyudvarhelyen. Ez a kultúra, amire oly nagyon büszke az ötvösművesség, és Nyugat-Európában úgy ismert, mint „erdélyi sodronyzománc”, mivel az erdélyi ötvösök, aranyművesek fejlesztették ki, lassan feledésbe merül. Feltett szándékom ezt valamilyen módon visszahonosítani, vagy legalább ismertté tenni. Tehát már nyolc éve műveljük a zománcozást közösen gyerekekkel, diákokkal minden csütörtökön 5 órától 8-ig, és minden pénteken 6-tól 9-ig felnőttekkel. Továbbá negyedik éve már, hogy szervezünk alkotótábort is. Szükségét éreztem a szakkör, illetve az alkotótábor létrehozásának, hiszen a tűzzománcozást én már 15 éve oktatom nyaranta Ausztriában, Spanyolországban, Németországban, és úgy gondoltam, hogy ebből atyámfiait sem szabad kihagyni. Így utólag azt látom, főleg a nagyszámú érdeklődőre tekintettel, hogy megérte a fáradozás. – Hogyan készül a tűzzománc? – Magáról a technikáról annyit kell tudni, hogy tulajdonképpen egy nagyon finom kvarcüveget használunk, amely bizonyos oxidokkal van dúsítva. Ez az üveg reakcióba lép az elektromos kemencében történő olvasztás, égetés során a hordozó anyaggal, ami rendszerint vörösréz. Az arany, ezüst, a vörösréz vagy egy speciális, nagy széntartalmú acél zománcozható anyagok. Mi inkább a vörösrezet részesítjük előnyben. – Ennyi év után miért csak most nyílik kiállítása Udvarhelyen? – Az este egy koncerten meséltem az egyik barátomnak, hogy sorra kerül egy ilyen kiállítás. Ő azt mondta, van annyira fontos Székelyudvarhely, hogy be kellett ennek érnie. Tehát először külföldön kell megmérettetni magad, aztán itthon is eljöhet a bemutatkozás ideje. Nehéz itthon prófétáskodni. Mint intézményvezető, azt tapasztalom, hogy be kell a dolgoknak érniük, különben rengeteg támadás érheti az embert. – Mi lesz látható a kiállításon? – Két nagy, egy moszkvai és egy spanyolországi kiállítás anyaga lesz megtekinthető, kibővítve a nyár folyamán készített művekkel. Persze a paletta nem lesz teljes, hiszen számos olyan munka hiányzik, amelyeket szerettem volna elkészíteni, de nem volt rá időm. De remélem, nem kell újabb ötven évet várni következő kiállításomra. A kiállítást Pap Gábor művészettörténész nyitja meg, az eseményen köszöntőt mond Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. A tárlat október 21-éig lesz megtekinthető, naponta 10 és 12 óra között, szombaton és vasárnap 10-től 13 óráig. Kovács Eszter. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2012. november 12.Civilek szállnak harcba az udvarhelyi kultúráértNégy székelyudvarhelyi kulturális intézmény – a városi könyvtár, a Művelődési Ház, a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Táncműhely – jelenlegi vezetőinek hároméves munkáját értékelte a fenntartó udvarhelyi önkormányzat. Az elbírálás nagy felháborodást keltett, civilek online aláírásgyűjtést szerveztek, melyben egy másik, objektív elbíráló bizottság létrehozását, illetve az értékelés megismétlését szorgalmazzák. Négy kulturális intézmény menedzserének 2009–2012 közötti tevékenységét értékelte a fenntartó, a folyamat első részeként az érintettek – Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Szabó Károly, a városi könyvtár igazgatója, Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója és Miklós Levente, az Udvarhely Táncműhely igazgatója – a hároméves periódusra vonatkozó tevékenységi beszámolójukat nyújtották be. Ezeket a helyi képviselő-testület által kinevezett háromtagú – két szakemberből és a fenntartó egy képviselőjéből álló – bizottságok elemezték, és egytől tízig tartó skálán értékelték. Az így kapott értékelés után dőlt el, hogy ki vehetett részt a november elején lezajlott szóbeli vizsgán. Az írásbeli és szóbeli értékelésen Elekes Gyula kapta a legnagyobb jegyet, 9,04-et, Szabó Károly 8,58-at, Nagy Pál pedig 8,41-et kapott, Miklós Leventét pedig be sem hívta interjúra a bizottság, hisz hároméves beszámolóját csak 4,93-asra értékelték. Mivel a könyvtár és a színház igazgatójának általánosa nem érte el a kilencest, ezért tisztségük megtartásáért versenyvizsgán kell részt venniük, Szabó Károly azonban korábban kijelentette: az adott körülmények között tovább nem vállalja a menedzseri pozíciót. A kultúrigazgatók november 9–12. között nyújthatják be óvásaikat a fenntartóhoz, mint kiderült, ezzel a lehetőséggel mind Nagy Pál, mind Miklós Levente élni fog. A végleges eredményt ezek után, november 16-án teszik közzé. Civilek a politikamentes kultúráért A kulturális intézmények vezetőinek elbírálása nagy felháborodást keltett az udvarhelyiek körében: a civilek aláírásgyűjtést kezdeményeztek „Ne használják kulturális értékeinket politikai tisztogatásra!” jelszóval. Az online kitölthető petíció szövege: „Alulírottak, akik fontosnak tartják Székelyudvarhely kulturális sokszínűségét, a művelődéssel és művészettel foglalkozó intézményeink függetlenségét, politikamentességét, felkérjük a város vezetőségét, hogy álljon el ezen intézmények vezetőinek politikai alapon történő eltávolításától. Továbbá kérjük, hogy a Tomcsa Sándor Színház, az Udvarhely Táncműhely, a Városi Könyvtár és a Művelődési Ház vezetői munkájának az elbírálására hozzanak létre egy objektív, szakemberekből álló bizottságot. Szeretnénk azt hinni, hogy a város kulturális életéért folytatott munka nem válik politikai csatározások tárgyává. Köszönjük!” A kezdeményezéssel rokonszenvezők a www.petitieonline.ro/petitie/56630147/semneaza internetes linken csatlakozhatnak a civil kezdeményezéshez. Kovács Eszter Székelyhon.ro 2012. november 15.Igazgatók mondanak le SzékelyudvarhelyenAz Udvarhely Táncműhely igazgatója, Miklós Levente benyújtotta fellebbezését a tevékenységét kiértékelő székelyudvarhelyi önkormányzathoz, és közölte, az eredménytől függetlenül nem folytatja intézményvezetői munkáját – számolt be a Székelyhon hírportál. Szabó Károly könyvtárigazgató pedig gazdasági okok miatt mond le a városi könyvtár vezetéséről. A fenntartó múlt héten tette közzé az Udvarhely Táncműhely, a Tomcsa Sándor Színház, a Művelődési Ház és a városi könyvtár igazgatóinak hároméves tevékenységéről szóló beszámolók kiértékelőjét. Az eredmények civil körökben is felháborodást keltettek: az udvarhelyiek on-line aláírásgyűjtést kezdeményeztek, melyben újabb, objektív kiértékelést szorgalmaznak. A kétfordulós – előbb írásos, majd szóbeli – beszámolókat háromtagú, két szakemberből és a fenntartó egy képviselőjéből álló bizottságok értékelték. A november 8-án nyilvánosságra hozott eredményekből kiderült: Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója megtarthatja posztját, Nagy Pál színházigazgatónak és Szabó Károly könyvtárigazgatónak versenyvizsgán kell részt vennie. Miklós Leventét, akinek írásos beszámolója 4,93-as osztályzatot kapott, már interjúra sem hívták be. Az óvásokat hétfőig, november 12-ig nyújthatták be az érintettek, ezt Nagy Pál és Miklós Levente is megtette. A végleges eredményt november 16-án hozzák nyilvánosságra. Az Udvarhely Táncműhely vezetője azonban kedden, nyílt levélben kifejtette: a fellebbezés eredményétől függetlenül lemond az igazgatói tisztségéről. Nagy Pál színházigazgató írott beszámolóját 7,83-asra értékelték, ez a 9-es interjúval együtt 8,41-es átlagot adott. Az igazgató benyújtotta fellebbezését a fenntartóhoz, amennyiben minősítése ezek után sem éri el a kilencest, versenyvizsgázni fog posztja megtartásáért. Nagy Pál hozzátette, habár a közvélemény szerint politikai tisztogatás zajlik az RMDSZ-többségű önkormányzat alárendelt intézményeiben, ő maga nem érzett politikai szándékot a döntés mögött. Szabó Károly könyvtárigazgató is hasonló helyzetben van: hároméves tevékenységének beszámolóját 8,58-asra értékelte a bizottság. A városi könyvtár vezetője azonban lemond a tisztségéről, elmondása szerint elsősorban gazdasági okok miatt. Krónika (Kolozsvár) 2013. október 4.Lábra áll az Udvarhely TáncműhelyTöbb hónapos tetszhalál után ismét életre kelt az Udvarhely Táncműhely: Miklós Levente tavaly őszi felmondása után Elekes Gyula, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója vállalta el a kulturális intézmény ideiglenes menedzselését, az elmúlt közel egy évben azonban a táncműhely két hagyományos rendezvénye, az Össztánc ősszel és a Tánc tavasza fesztiválok is elmaradtak. Az egyelőre üresen kongó próbaterem jövő héttől benépesül, hisz az új évadra készülve a Táncműhelynél táncostoborzásba kezdenek. Az Udvarhely Táncműhely 1998 őszén jött létre, az akkoriban még a Művelődési Ház égisze alatt működő intézmény tánckarának zömét a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes tagjai alkották. A 2005 után önállósuló intézmény Miklós Levente igazgató vezetésével folklór előadások mellett számtalan kortárs tánc- és mozgásszínházi produkciót vitt színre. A székelyudvarhelyi kultúrmenedzserek tavaly novemberi kiértékelője, illetve az így megüresedett állások betöltésének hercehurcája azonban az Udvarhely Táncműhely tevékenységében közel egyéves kiesést okozott. Az intézmény tánckara jelenleg öttagú – Faluvégi Erzsébet, Antal Katalin, Osváth Ildikó, Sipos Réka és Györfi Csaba táncosokból áll –, Elekes Gyula igazgatót leszámítva a munkaközösség egy titkárnőből, valamint Antal József koreográfusból áll. A Táncműhely október 7-étől Műhelymunka címmel néptánc- és általános tánctechnikai képzést indít, a cél 16-25 év közötti udvarhelyszéki táncosok felkutatása, képzése és bevonása az intézmény munkájába. A felhívásra eddig több mint húszan jelentkeztek – zömében nők. „Mindenek előtt a tánckar bővítésére van szükség, hisz a jelenlegi létszámmal folklórelőadásokat egyáltalán, de kortárs darabokat is nehéz színre vinni” – magyarázta Antal József. Mint elmondta, az intézmény több hivatásos és fiatal tehetséges táncossal is tartja a kapcsolatot, az állások „befagyasztása” miatt azonban alkalmazni egyelőre nem tudnak senkit. „Bár a Táncműhelynek mindig is kamaraegyüttes jellege volt, a jelenlegi létszám nem elegendő ahhoz, hogy kivitelezzük a terveinket. A műhelymunka nem titkolt célja ezen a helyzeten javítani, az arra alkalmas táncosokat egyelőre bedolgozói szerződéssel tudnánk foglalkoztatni” – tette hozzá. Későn ugyan, de elkészült az intézmény 2013/2014-es évadterve is, decemberig a programokat rögzítették, a távolabbi jövő azonban még bizonytalan. „Az intézmény hagyományos rendezvényeit sem kellene elhalasztani, arra törekszünk, hogy az Össztánc ősszel fesztivált is megrendezzük, bár erről konkrétumokat még nem tudunk mondani” – árulta el az intézmény munkatársa. A Tündér Erzsébet című táncos mesejátékot szeptemberben már kétszer műsorra tűzték, a felújított előadást turnéra is vinné a tánckar. Az év elején elfogadott városi költségvetés értelmében az intézmény költségvetése – az előző évek összegeihez hasonlóan – 46 ezer lej. Elekes Gyula korábban elmondta lapunknak: a Táncműhely vezetését csupán ideiglenesen vállalta, hisz két intézmény igazgatása hosszú távon valamelyik kárára menne. „Elekes Gyula kinevezése addig tart, míg a Táncműhely élére megtaláljuk a megfelelő embert” – hangsúlyozta Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense. A megüresedett menedzseri állásra a tavasszal írt ki versenyvizsgát az intézmény fenntartója, az akkori pályázó, Antal József benyújtott dokumentációját elfogadta az értékelő bizottság, viszont a jelentkező végzettségével kapcsolatosan emelt kifogást. „A tavasszal az a döntés született, hogy ősszel újabb versenyvizsgát ír ki a hivatal, az ezzel kapcsolatos egyeztetések még folynak” – tette hozzá a sajtóreferens. Ugyancsak az egyeztetések szintjén rekedt meg egy, a város közművelődési intézményeit összefogó bizottság létrehozásának terve: az ötletet maguk az intézményvezetők vetették fel néhány hónapja, a bizottság célja az intézmények közötti koordináció és a kommunikáció javítása lett volna. Krónika (Kolozsvár) 2013. november 24.Ősz végi össztáncBármennyire is siratták az elmúlt hónapokban az udvarhelyi tánckultúrát, a Táncműhely megbízott vezetője, Elekes Gyula és Antal József koreográfus maximálisan kihasználta a lehetőségeket, és olyan táncos kavalkádot hozott létre három napon át, amely megmozgatta a várost és a környéket. Legalábbis azt a réteget, amely nem szeret tánc nélkül élni. Sokszor, sok helyen elhangzott, és manapság is emlegetik, hogy a népi tánckultúra nélkül nincs önazonosság, és alaktalan, jellegtelen etnikai masszaként tengődésre kényszerülünk, de oly módon és olyan mértékben, hogy degradálódásunkat még csak észre sem vesszük. Köztudott, hogy nagyjából lejárt a huszonnegyedik óra az élő néphagyományok terén, a népzene- és néprajzkutatók mindent felgyűjtöttek, s ami kint maradt, az jórészt elveszett. Ahogyan másutt, nálunk is az a feladat, hogy a kulturális központokból vigyük vissza a forrásvidékek felé a megtartott értékeket. Ilyen irányú kísérletezés manapság is zajlik Udvarhelyszéken. A fesztivál azonban elsősorban azért volt érdekes, mert a felnőtteknek szánt három előadás közül kettő – a János vitéz, a Fekete piros –, a gyermekprogramok – két ilyen produkció volt az Össztánc Ősszel keretében, a Tündér Erzsébet és az A medve nem játék –, illetve a Művelődési Ház előcsarnokában, a Heveder együttessel tartott „össznépi” táncház is a néphagyományokhoz s azok más formában történő éltetéséhez és továbbviteléhez kapcsolódott. „Jánospiros” A János vitézt 2011 ősze óta nagy sikerrel játssza a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A rendező, Baka Gábor úgy fogalmazta át és vitte színpadra Petőfi művét, hogy az abban rejlő tartalmakat némiképp korszerűsítette. A dallamkincs és a tánc ötvözi, finom utalásokkal jelzi a Kárpát-medencében fellelhető magyar tájegységek népi kultúráját, például: egyszerre dunántúli és gyimesi, csallóközi és hétfalusi jellegű Kukorica Jancsi mozgása és hanghordozása. A huszárok, a gonosz mostoha, Iluska viszont csíki tájszólással beszélnek, illetve a cselekmény kibontakozása során érvényesül az a rendezői akarat, amely egy EU-csatlakozás utáni korba, a nagy útra kelések idejébe helyezi, ágyazza be a történetet. A Fekete piros színtereit – a Maros Művészegyüttes előadásában, Juhász Zsolt rendezésében – csak némi „vájtfülűség” birtokában vagyunk képesek teljesen felismerni: az egykori Széchenyi teret (ahol ma Mihály vajda szobra áll) a kimenős széki cselédlányok és a Kolozsvárott dolgozó legények hajdanán alkalmi táncolásra is használták. Egy korábbi időszakban – a Monarchia idején, de még a két világháború között s a kicsi magyar világban – zenész is került ilyen alkalmakkor, mígnem aztán betiltatott a széki lassú, a forgatós, a csárdás és a többi táncforma. A mai postapalota mögött, a Sétatér bejáratánál lévő placcon immár zene nélkül, belső sugallatra, a gének révén átöröklődött tudás segítségével fordultak-perdültek a párok a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben. Ez az állapot ihlette Kányádi Sándort a híres Fekete-piros című vers megírására, amelyet azóta annyira magukénak éreznek a székiek, hogy a községi parkban, a hősök sírja mellett, a 2011-es Bertalan-nap óta ott áll az a gravírozott tábla, melyen rövid idézettel emlékeznek a versre s arra az esszenciára, amely annyi mindent magába sűrít a régi és a közelebbi múltból. De mintha ma is zene nélkül kellene táncolnunk, észleljük a színpadi jelzésekből az előadás közben, s arra a belső hangra, arra a titkos érzékre illik és kell figyelnünk, amely tudja még az ütemet és a pentatóniát. Megvan az irány az újjáépítésre Nagy volt az érdeklődés a táncház iránt is, bár kezdetben nehezen álltak be a párok. A medve nem játék című kétszeri interaktív koncert – az Égvilág zenekarral – némiképp kielégítette az igényeket. A Művelődési Ház igazgatója szerint egyik-másik nagyszínpadi előadást jó lett volna megismételni, mert nem fértek be az érdeklődők, és legnagyobb sajnálatukra vidéki érdeklődőket, még csoportokat is kénytelenek voltak lebeszélni az Udvarhelyre való utazásról, mert már pótszékekkel sem tudtak eleget tenni a nézői igényeknek. Tanulság ez a jövőre nézve, azt jelzi, hogy igénylik a nézők az ilyen hagyományos motívumokat feldolgozó előadásokat, és a kísérleti, a mozgásszínházat is inkább a hagyományokba ágyazódottan szeretnénk viszontlátni. Ebből kell kiindulniuk az Udvarhely Táncműhely újraépítőinek, hiszen a csíki és a vásárhelyi példák kiválóak, szabadon másolhatók Udvarhelyszéken is. Simó Márton Székelyhon.ro 2014. március 10.Idén is díjazták Udvarhely legprímábbjaitNyolcadik alkalommal díjazták Székelyudvarhely legprímábbjait: a Príma Rádió tulajdonosa, László János által életre hívott Príma Polgár-díjakat évről évről olyan udvarhelyi személyek vehetik át, akik közéleti, gazdasági munkásságukkal hozzájárultak a város fejlesztéséhez, hírnevének öregbítéséhez, tudományos, művészeti, kultúrpolitikai, sporttevékenységükkel hírnevet szerezvén Udvarhelynek. Az idén fennállásának tizenhatodik évét ünneplő Príma Rádió 2006 óta hallgatóinak bevonásával kutatja fel Székelyudvarhely értékmentőit. A cél bemutatni értékes székelyudvarhelyi embereket, minél szélesebb körben ismertetni tevékenységüket. „Az idei díjazottak kiválasztásában nagy segítséget nyújtottak az előző évek díjazottjai, akikkel idén megalapítottuk a Príma Polgár Kuratóriumot. A kuratórium tagjai az eddigi évek kitüntetettjei, valamint a rádió tulajdonosa és szerkesztősége” – mondta el a vasárnap este tartott díjátadó ünnepségen Orosz-Pál Levente, a Príma Rádió igazgatója. Rendhagyó módon tehát idén a díjazottak méltatását az előző évek Príma Polgárai végezték. A 2013-as év Príma sportolója Szőcs László, a Futsal Klub Székelyudvarhely játékosa, akinek kiemelkedő sporttevékenységét Jakab Zoltán egykori Príma sportoló ismertette. Szőcs László játékosként végigjárta a nagypályás korosztályos csapatokat, 2012-ben visszatért szülővárosába, az akkor még létezett Sport Klubhoz, majd 2013 nyarán az újonnan alakult FK Székelyudvarhely játékosa lett. A Príma művész díjat ezúttal Kalló László festőművész vehette át, akinek tevékenységét Elekes Gyula korábbi díjazott és a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója ismertette. Kalló László sajátos lelki szűrőn keresztül jeleníti meg festményein az erdélyi tájat, különösképpen foglalkoztatja az egyre pusztuló székely falu képének megörökítése. Akvarelljeiben tudja leginkább kifejezésre juttatni azt a harmóniát, amelyre egész életében vágyik. Paradox módon ezzel az anyaggal és technikával vív örökös küzdelmet – vázolta Elekes. A 2013-as év Príma pedagógusának Laczkó Györgyöt, a Tamási Áron Gimnázium igazgatóját választotta a kuratórium. Mint Szakács István Péter egykori Príma pedagógus elmondta: Laczkó György úgy gondolja, hogy sikerült több mint egy évtizeden át megtartani a „Gimi” rangját, ápolni hagyományait, akkor is, amikor nem a fellendülés jellemzi a román tanügyet. Az álma az volt, és ma is az, hogy a város legpatinásabb épületét újítsák fel, adják vissza eredeti pompáját. A Príma orvos-díjat Tóth Attila, a székelyudvarhelyi kórház fizikoterápiás osztályának főorvosa vehette át. Tóth Attila 1989-ben került Székelyudvarhelyre. Öt év után a kórház aligazgatója lett, majd 1995-től 2001-ig az intézmény igazgatója volt, ’94-től egyben a Dr. Imreh Domokos Kórházi Alapítvány elnöke is. „Már fiatal korában aktív szellemi és társadalmi életet élt: kipróbálta magát a színjátszás és a tánc terén is, a kilencvenes évek közepétől a székelyudvarhelyi asszisztensképzőben tanít” – méltatta a díjazottat Venczel László sebész-főorvos, aki a Príma-díjátadó első Príma orvosa volt 2006-ban. „Egyre több hallgatónk jelezte az elmúlt évek során, hogy sokan vannak azok is, akik nem székelyudvarhelyi lakosként, de sokat segítenek az itt élők érdekében. Segítenek, mert szeretik a székelyudvarhelyieket, szeretik városunkat, szeretik azt a szellemiséget, amelyet elődeink megteremtettek, nekünk pedig feladatunk továbbvinni azt” – magyarázta az est házigazdája. Idén tehát a már meglévő öt díj mellett a városunkért tevékenykedő, de nem Székelyudvarhelyen élő polgárok díjazását is kezdeményezték. Az Udvarhelyért Príma-díjat Szőke László Budapesten élő újságírónak, a Fekete-Fehér blog szerzőjének ítélte a kuratórium. A díjazott munkásságát Komoróczy György ismertette, majd a laudáció végén a díjazott üzenetét hallgathatták meg a jelenlévők. Végezetül a Príma polgár díjat Lőrincz György írótól vehette át Abrán Tünde gyógyszerész. „Abrán Tünde szerint a gyógyszerészeti munka nem látványos ugyan, de annál inkább szükséges. Fontos az emberek elfogadása, és az, hogy adni többet jelent, mint kapni” – mondta el laudációjában a korábbi díjazott. Az esemény díszmeghívottja volt Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, az ünnepségen közreműködött a Kékiringó Néptáncegyüttes, Vidovenyecz Edina színművész, valamint a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai. Kovács Eszter Székelyhon.ro, lapozás: 1-30 | 31-40
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
